2009. december 7., hétfő

A Mikulásról Minden!


Ki is ez a rejtélyes személy, aki minden évben gyerekek millióit lepi meg?

Nos elég sok dolga van, azt már tudjuk, de miért vállalta mégis el?

A legenda

Szent Miklós (Nikolaosz) 270 körül született a kis-ázsiai Patarában. Szüleit korán elvesztette, vagyonukat megkeresztelkedése után szétosztotta. A hívők égi jelre választották meg Müra (a mai törökországi Demre) püspökévé, a keresztényüldözés idején börtönbe vetették, kiszabadulva részt vett a 325-ben tartott niceai zsinaton. A jótékonykodásáról ismert Miklós, akit már életében szentnek tartottak, 343. december 6-án halt meg. Amikor Mürát 1087-ben elfoglalták a szeldzsukok, tetemét az itáliai Bariba vitték, ahol bazilikát emeltek tiszteletére, ereklyéit a főoltáron helyezték el.

Csodatettei között tartják számon, hogy viharban megmentette egy vízbe esett tengerész életét. Amikor városát éhínség sújtotta, egy gonosz hentes három kisgyermeket ölt meg, hogy kimérje húsukat, Miklós azonban leleplezte, sőt a fiúkat is feltámasztotta. A leghíresebb legenda szerint élt Mürában egy szegény ember, aki hozomány híján nem tudta férjhez adni három leányát. A püspöknek fülébe jutott a dolog, de túl szerény volt ahhoz, hogy nyíltan segítsen. Éjszaka dobott be három erszényt az apának, így a lányok megmenekedtek attól, hogy örömlánynak adják el őket.

Miklós az utazók, a zarándokok, a tengerészek és a révkalauzok, a gyermekek, a hajadonok és az aggszüzek, valamint a zálogházak tulajdonosainak védőszentje, oltalmazója továbbá a házasságnak és az anyaságnak, védőszentje Oroszországnak, Görögországnak, Szicíliának, Lotaringiának és Pugliának. Magyarországon mintegy hatvan községet neveztek el róla, például Kunszentmiklóst, Szigetszentmiklóst.

Szinte minden nép kultúrájában feltűnik hosszú, prémes, vörös köpenyben járó, deres szakállú, nagy csizmájú alakja - amelyet egyes források szerint csak a múlt században nyert el.


Nos elég nyomós érve volt ezek szerint, hogy a nagy ajándékozásra adta a fejét, most már csak az maradt fenn kérdésként, hogy miért hívjuk úgy, ahogy?

A név, szokások, ételek és a Télapó kísérői

A püspök neve minden országban, ahol ünneplik (ki melyik időpontban) Miklós napját, máshogy nevezik az öreg ajándékozót, és más-más kísérői, segítői vannak. Íme egy kis ízelítő.


Magyarország

Hazánkban a Miklós-napi alakoskodásoknak nagy hagyománya van, de az ajándékozás szokása csak a XIX. század második felétől terjedt el. Ma a Mikulás éjszaka, titokban teszi andékait az ablakba helyezett csizmákba, cipőkbe. A magyar Mikulás a Miklós név cseh és szlovák alakja. A Télapó megnevezés csupán később, a kommunizmus nyomására terjedt el hazánkban, hogy ezzel Jézuskát és a Mikulást kiszorítsák, ami persze nem sikerült. Így nálunk december 6-án hozza a piros csomagot tele édességgel, szaloncukorral, gyümölccsel a jó gyerekeknek és virgácsot a rosszaknak. Persze a gyerekek már jóval Mikulás napja előtt elkezdik írogatni kis ajándékkérő, ritkább esetben köszönő leveleiket a nagy szakállúnak. Gyakori szokás nem csak hazánkban a csengettyű szó, mely jelzi a Mikulás szánjának megérkezését. Hazánkban a német nyelvterületről származó Krampusz a Mikulás kísérője, ő osztja a virgácsot, esetenként bünteti meg a rossz gyerekeket. Magyarország természeti adottságaiból adódóan a diós, mákos, vajas süteményeket részesíti előnyben, így jelenik meg a karácsonyi asztalon a diós-, mákoskürtös (bejgli), a linzer és fahéjas sütemények. A szaloncukor általában a karácsonyfákra kerül, akárcsak a habkarikák. Töltött káposzta és halászlé mellett a lencsefőzelék (főként szilveszterkor, hogy sok pénze legyen az embernek jövő évben), és tyúk (kikaparja a földből az aranyat) kerülhet az asztalra. Disznóhúst semmiképp nem szabad fogyasztani karácsonykor, szilveszterkor, mert kitúrja a szerencsénket.

Németország
A német gyerekek a magyarokhoz hasonlóan nagyon szerencsések, mert kétszer kapnak decemberben ajándékot. December 6-án Nikolaus, vagy más néven Ruprecht lovag látogatja meg a gyerekeket, és az ajtó elé kitett zoknikat, csizmákat megtölti édességekkel, gyümölccsel. A német Mikulás hosszú kabátot hord, fején pedig püspök sapka van. Ritkán járja a várost, és látogat el a házakba, ahol a jó és rossz gyerekek tetteit egy nagy könyvből olvassa fel . Szenteste viszont, december 24-én a Weihnachtsmann = Karácsonyapó jön el zöld ruhájában Észak-Németországba és a Christkindl = Jézuska hozza az ajándékokat Dél-Németországba az örökzöld fenyőfa alá. Az osztrák Krampusz Németországban is jellemző, itt Knecht Ruprechtnek hívják Nikolaus segítőjét, aki a virgácsot (Rute) hozza a gyerekeknek. Németország és Ausztria turisztikai vonzerővel is bíró karácsonyi piacai (Christkindlmarkt) régóta a hagyományok részeként megrendezésre kerülnek. A mézespuszedli, a magyar gyümölcskenyérre és püspök kenyérre hasonlító Lebkuchen, és a fánk (Krapfen).


Amerika
Az Egyesült Államokban nem válik szét Mikulás alakja a karácsonytól, ugyanis az ajándékot Santa Claus (St. Nick) december 24-én szállítja ki a családoknak. A kéményeken keresztül jut a házakba. Az előzetesen összeírt jó, rossz gyerekek listája alapján a jó gyerekeknek ajándékot, a rossz gyerekeknek szenet tesz a kandalló fölé kiakasztott névre szóló zoknikba. Hazánkban a regölésre hasonló szokása az amerikai gyerekeknek, hogy házról házra járva énekelnek, ezért pedig a családok megvendégelik őket. A legfőbb szokások mellett rengeteg különböző bevándorolt nép (lásd a zsidó Hanuka) tradíciói megjelenik ezen a föld részen, amik jól megfértek ezidáig egymás mellett. A forrócsoki (chocolate milk), tojás likőr(egg liquor), cukros sütemények, mézeskalács(gingerbread) és a pulyka (turkey) elengedhetetlen kellékei a karácsonyi terítéknek. A karácsonyfa dísze és édesség is lehet a karácsonyi figurákat ábrázoló mézeskalács (helyenként egész házikók), a candy canes (cukorvessző) és a felfűzött pattogatott kukorica (pop corn), de emellett kedvelt édesség a bocskorszíj is.
Az amerikai Télapót manók, azaz az elfek segítik, hogy időben kiszállításra kerüljenek az ajándékok.
A szánhúzó rénszarvasoknak (reindeers) szintén igen fontos feladatuk van, hiszen nélkülük nem tudná a Télapó az ajándékot házhoz szállítani:

1. Dasher = Táltos - a leggyorsabb
2. Dancer = Táncos - kecses és bájos
3. Prancer = Ágas - a legerősebb
4. Vixen = Pompás - gyönyörű és erős, mivel Ágas mellett áll
5. Comet = Üstökös - csodát és boldogságot hoz a gyerekeknek
6. Cupid = Íjas - szeretet, jókedvet, és örömöt hoz a gyerekeknek
7. Donner = Csillag - mennydörgő elnevezése a skandináv Thor nevű isten nevéből ered
8. Blitz-en = Villám - gyorsaságáról híres
9. Rudolph = Rudolf - a piros orrú rénszarvas kedvelt mese figura
10. Robbie = Róbert - csak ritkán jön elő a mesék és versek világában


Kanada
Kanadában történelme következtében főként a francia és amerikai hagyományok keverednek. Santa Claus-nak tejet és süteményt tesznek ki, akárcsak az amerikaiak, de a rénszarvasok és örök hó hazájából nem hiányozhat az asztalokról a juharszirupos palacsinta sem. Faágakkal, szalagokkal, égőkkel díszítik a városokat és nagy felvonulásokat tartanak. Télapó másik kevésbé használatos elnevezése az angol telepesek hagyománya miatt itt is elterjedt Father Christmas (Karácsonyapó).


Anglia - Father Christmas


Brazília - Papai Noel

Baszkföld - Olentzero

Dánia - Sinter Klaas

Finnország - Joulu Pukki

Franciaország - Pére Noel

Svájc - Christkindl (Jézuska)

Izland - Yule Lore, Jólasveinar, Yuletide Lads

Görögország - Agios Vaszilisz (Szilveszterkor, de nincs Mikulás)

Hollandia - Kerstman, Sinterklaas, Sint

Japán - Jizo, Santa No Oj San

Kína - Sengdan Lao Ren

Marokkó - Black Peter

Norvégia - Julenissen

Olaszország - La Befana (nőnemű), Babbo Natale (Télapó)

Oroszország - Gyed Moroz (Fagy Apó), Babuska (nő), Sznyegurocska (Hóleány)

Svédország - Jultomten, Tomten (manó)

Lengyelország - Gwiazdor (Csillagember), Swiety Mikolaj (Mikulás)

Spanyolország, Puerto Rico - Los Reyes Magos (Napkeleti bölcsek, Három királyok)

Portugália - Pai Natal

Mexikó, Costa Rica, Kolumbia - El Nino (Jézuska)

Argentína - Papá Noel

Bosznia - Djed Mraz

Haiti - Papa Noel

Libanon - Santa Claus, Papa Noel

Számos filmet és mesét készítettek már a karácsony és télapó ünnepek tiszteletére, íme néhány általam megnézésre ajánlott (klikk a képekre és megnézheted az angolnyelvű bemutatókat):

Kelekótya karácsony
(Christmas with the Kranks)


Télapu
(The Santa Clause)



Télapu 2. - Veszélyben a karácsony
(The Santa Clause 2.)



Télapu 3. - A szánbitorló
(The Santa Clause 3. - The Escape Santa)



Túlélni a karácsonyt
(Surviving Christmas)


Igazából szerelem
(Love Actually)



Csak barátok
(Just Friends)


Szerelem a végzeten
(Serendipity)



Miniszoknyás Mikulás
(Santa Baby)



Mrs. Télapó - Találkozunk karácsonykor!
(Meet the Santas)



Reszkessetek betörők
(Home Alone)



Reszkessetek betörők 2.
(Home Alone 2.)



Reszkessetek betörők 3.
(Home Alone 3.)


Négy karácsony
(Four Christmases)



Csoda New Yorkban
(Miracle on 34th Street)



A Grincs
(How the Grinch Stole The Christmas)



Polar Expressz
(The Polar Express)



Karácsonyi Varázslatok
(Winter Wonderland)



Micimackó: Az ajándékok ideje
(Winnie the Pooh: Seasons of Giving)



Micimackó: Boldog Új Mackóévet!
(Winnie The Pooh: A Very Merry Pooh Year)



Mickey varázslatos karácsonya
(Mickey's Magical Christmas)



Mickey - Volt egyszer egy karácsony
(Mickey's Once Upon A Christmas)



Mickey - Volt kétszer egy karácsony
(Mickey's Twice Upon a Chritsmas)












2009. november 28., szombat

Bad Girl könyvsorozat Cecily von Ziegesar-tól

A könyvsorozat alapján tv sorozat készült, de a történet csak az 1-2. kötet tartalmában hasonló.


Bad Girl 1.
(Gossip Girl)


New York, Manhattan. Mit csinál az ember tizenévesen, ha gazdag, szép, okos, mindezt tudja is magáról, és csupán egy szabályt ismer: azt, hogy nincs szabály? Vadul partizik, keresi a nagy Őt de a biztonság kedvéért mindenkit kipróbál előtte, ahogy Serena és Blair, a két divatguru barátnő, akik a leggonoszabb trükköktől sem riadnak vissza, ha egy helyes pasiról van szó...Fordulatos életüket maga badgirl kommentálja, aki a közös chaten flörtöl és kavar, blogján pedig kibeszéli barátnőit és beszól riválisainak, hajt az aktuálisan jó pasikra, és hűvös távolságtartással kezeli az örökös lúzereket. Ja, és „badgirl” kilétét titokzatos homály fedi. Ilyen barátok mellett kinek kellenek ellenségek?
Cecily von Ziegesar New York szerelmese, aki egy elit magániskola diákjaként maga is nagyszájú bajkeverő hírében állt, akárcsak Blair – vagy a népszerű Bad Girl könyvek többi szereplője.




Bad Girl 2. - Imádom ha utáltok
(You Know You Love Me)

A szexi Blair élete fenekestül felfordult. Nem elég, hogy édesanyja hozzámegy a város legundorítóbb pasijához, de az esküvőt pont Blair születésnapjára időzítik, ahol ráadásul egykori barátnője, a szívtipró kavarógép, Serena lesz a koszorúslány. Csak tetézi a bajt, hogy a nagy ő, Nate inkább a mellben erős Jennyre hajt, így a végén még Blair előbb veszti el a pasiját, mint a szüzességét...

Fordulatos életüket maga "badgirl" kommentálja, aki a közös chaten flörtöl és kavar, blogján pedig kibeszéli barátnőit és beszól riválisainak, hajt az aktuálisan jó pasikra, és hűvös távolságtartással kezeli az örökös lúzereket. Ja, és "badgirl" kilétét titokzatos homály fedi. Ilyen barátok mellett, kinek kellenek ellenségek?



Bad Girl 3. - Mindent akarok, de azonnal!
(All I Want Is Everything)

New York, Manhattan. A "szexi barna" Blair és a titokzatos "szőke ciklon" Serena egy félresikerült parti után kibékülnek, hogy ezentúl együttes erővel kábítsák a pasikat. Az iskolai év végeztével a csajok kiruccannak a Karib-szigetekre monokinizés, pina colada- szopogatás és szívtiprás céljából, miközben ördögi tervet szőnek az undorító Chuck Bass megszívatására. Az újévi partin, ahol mindenki ott van, aki számít Manhattan előkelőségeinek körében, a drogmámoros Nate talán újra exszerelme karjaiba vándorol, miközben Serenára egy hús-vér hollywoodi sztár nyomul. Chat, blog, flört, szex, drog, pénz, parti és egy kis rosszaság, amolyan Bad Girl módra.

Ja, és "badgirl" kilétét még mindig titokzatos homály fedi. Ilyen barátok mellett kinek kellenek ellenségek?

Cecily von Ziegesar New York szerelmese, aki egy elit magániskola diákjaként maga is nagyszájú bajkeverő hírében állt, akárcsak Blair vagy a népszerű Bad Girl könyvek többi szereplője. A több mint tízkötetes sorozat a The New York Times állandó ifjúsági listavezetője. A világszerte 4 millió példányban elkelt regények nyomán rajongói klubok és nagy sikerű tévésorozatok születtek, a kötetek új sorozatgyűjtő-mániát indítottak el Amerikában.

Bad Girl 4. - Megérdemlem
(Because I'm Worth It)

Az a hír járja, hogy Blair egy jóképű, érett pasival randizgat, akisoron kívül bejuttatná az egyetemre, cserébe csak "apró szívességeket" kérne... Dan egyik versét leközlik, és a kis költőpalántának máris fejébe száll a dicsőség... Arról nem is beszélve, hogy Nate "rehabra" kerül, ahol egy igazán veszélyes csaj karjaiban józanodik ki... És vajon véletlen-e, hogy Vanessa kisfilmjét pont azon a divatbemutatón használják háttérnek, ahol Serena az aktuális sztár, "I love Aaron" feliratú pólójában...

Ja, és a titokzatos "badgirl" nemsokára felfedi kilétét! Lebukta???


Bad Girl 5. - Szeress, és ne dumálj!
(I Like It Like That)


Hallottátok? Blair és Serena összeköltözik! Ismét legjobb barátnők
lettek, de ki tudja meddig tart a fegyverszünet, és mikor kezdik el szálanként kitépni egymás haját? Nate kitesz magáért, hogy az új lökött csajánál bevágódjon, de nem biztos, hogy a legnyerőbb ötlet elhívni Serenát és Blairt a verőfényes Idahóba egy kis "édesnégyes" kiruccanásra. Jenny titokzatos hódolójával kavar, míg Dan az irodalmi körök fogságában sínylődik. Vanessa pedig.. na erről jobb nem is beszélni. Itt a nyár, nyílnak az Ötödik sugárút boltjai, és New York elitje tervezgeti a vakációt.. Love is in the air! Vigyázz mit beszélsz, mit csinálsz és kivel mutatkozol - Bad Girl még mindig a nyomodban van!


Bad Girl 6. - Te vagy, aki kell nekem
(You Are The One That I Want)


Eljött a nagy nap. Most végre megtudjuk, vajon Serenának, vagy
Blairnek sikerült bekerülnie New York legmenőbb egyetemére? Vajon a begőzölt magolással töltött utolsó hónapok, vagy a gazdagok fényűző lakosztályaiban átbulizott éjszakák érnek-e többet, ha egy csinos csaj az elithez akar tartozni? A jól összeszokott baráti társaság talán külön utakon indul tovább, de mielőtt könnyes búcsút vennének egymástól, még hátravan egy-két szerelmi ügy és "leszámolás", elmaradt kaland és bepótolnivaló pofon, vagy rácsodálkozás az igazira, akit ezer éve ismersz, de csak most jöttél rá, hogy ő az, aki kell!


Bad Girl 7. - Te vagy a legjobb
(Nobody Does It Better)

Serena és Jenny New York legmenőbb és legőrültebb rock
bandájához húznak, de miután a Jennyről készült botrányos fotók még az igazgatónőhöz is eljutnak, félő, hogy a bombázó nem maradhat a Constance-ban... Dan alkoholba öli bánatát, így lemarad egy titokzatos francia szépségről... Blair beköltözik a „sznobparadicsomnak" gúnyolt Plaza Hotelbe, de nem sokáig bírja, így kénytelen összecuccolni Vanessával, miközben a cuki Nat beállva Bermudára hajókázik...ebből oltári nagy balhé lesz! Vigyázz, mit beszélsz, mit csinálsz és kivel mutatkozol - Bad Girl még mindig a nyomodban van!


Bad Girl 8. - Szakíts, ha bírsz
(Nothing Can Keep Us Together)

Nagyon izgalmas híreim vannak, novemberben megjelenik a Bad
Girl 8! Nekem már volt lehetőségem elolvasni, és annyit elmondhatok, hogy nem fogtok csalódni. tele van kavarással, partikkal, elképesztő ruhákkal és szexi sztorikkal. Szóval novemberben irány a legközelebbi könyvesbolt, erről garantálom, hogy nem akartok lemaradni.



Előkészületben nálunk és külföldön már kiadott részek:

Only In Your Dreams (Álmaidban)
Would I Lie To You (Hazudni szeretnék)

Don't You Forget About Me (Ne felejts el)


I Will Always Love You (Mindig szeretni foglak)


It Had To Be You
(Kell hogy legyél)



Ha tetszett a könyv, vagy a sorozat teszeni fog a sorozat és a könyv is. Na meg persze ajánlanám szintén ezen írnó írásait: It Girl (Nálunk Hot Girl címen jelenik meg!)